Az egész az önkéntes alkoholról való lemondásommal és a jógával kezdődött. Az izzadós fajtával, kizárólag kedvezményt biztosító kuponnal. Aztán jöttek az újévi fogadalmak és az emberek. Aztán mentek. Mindennap egy gyümölcs, mindennap egy cetli, amire felírom, miért vagyok hálás, mindennapi kenyér magamhoz vétele, álságos mosoly a kollegák felé. Az elvárások elengedése és a biztos tagadás, hogy nem, nem akarjuk megváltani a világot holnap se. Ettől azért még lehet mesélni. Gyerekeknek, felnőtteknek, lényeknek, akikben dobog némi szív. Annak, aki már akkor tudta, mi akar lenni, amikor még le sem ért a lába a kettes busz üléséről, és annak, aki negyven évesen is csak úgy érzi, hogy szürke hétköznapjaiban csak szellentget a nullás lisztbe. Jelentéktelen nyomortörténetek... ponyvában.